Játszóterek Gyenesdiáson

Gyerekprogram, játszótér, Gyenesdiás

Gyenesdiáson mindkét strandon nagy játszóteret találtok hintákkal, pörgő, mozgó elemekkel. A Diási Játékstrandon egy játszóhajó is várja, hogy a gyerekek meghódítsák és épp kalózhajóvá vagy várrá alakulhasson a gyerekek fantáziájától függően. A Gyenesi Lidóstrandon egy kisebb kötéllétrás hajó alakú mászóka gondoskodik a gyerekek szórakozásáról. A legújabb kedvenc a pörgő-forgó libikóka, ami hatalmas nevetések közepette fejleszti a gyerekek egyensúlyát, gondolkodását.

Községünkben még számos helyen találtok játszóteret, például a Vörösmarty utca-Széchenyi utca sarkán, vagyis az utcánk végén, ahol akár a strandról hazafelé is megpihenhettek egy kicsit. Egy nagyobb játszóteret találtok számos érdekes elemmel a faluközpontban, az iskola melletti sétány és a Hunyadi utca sarkán az Eurosarok mögött. A Diási emlékparkban 2 kisebb játszótér is található, de érdekesek a fából készült szobrok és a kemence is (Gyenesdiás keleti, Vonyarcvashegy felőli szélén a főút mellett). A Faludi utcában a Festetics Imre Élményközpont felé vezető út sarkán is találtok egy kisebb játszóteret, közvetlenül a lovardák után. Innen akár a lovakat is megfigyelhetitek. Próbáljátok ki a Nagymező játszóterét is! A hatalmas füves területen piknikezhettek, focizhattok, tollasozhattok vagy akár papírsárkányt is eregethettek. Innen indulnak a bányákba és a Festetics kilátóba vezető ösvények, valamint a Tornapálya is, ami a 16 állomás során kicsit átmozgatja az egész családot.

Fitnesz parkot is találtok Gyenesdiáson a Kárpáti korzón (a Diási Játékstrand és a Piac közötti területen), ahol egy néhány elemes gördeszkapálya is kihívást jelenhet. Az edzést tervezőknek az apartmanjainktól pár percre, a Balaton utcai focipályák melletti fitnesz parkot ajánljuk, ahova futópálya is csábítja a mozogni vágyókat.