Állati családi program gyalogtúrával Gyenesdiáson

1 napos családi, aktív program Gyenesdiáson

Családi nap a Festetics Imre Élményközpontban, látnivalókban gazdag gyalogtúrával

Festetics Imre Élményközpont – Szent Ilona Csárda – Nagymező – Festetics-kilátó – felhagyott kőbánya – Vadlánlik – Dolomit tanösvény – Fénykereszt – Darnay pince

Az útvonal 8 km hosszú, melyet teljesíthettek részben autóval is. Ezesetben a délelőtti program után a Nagymezőnél parkoljatok. (A térképrészleten a Vadlánlikat a Fénykereszttel összekötő ösvény hiányzik, ne tévesszen meg benneteket, a leírást kövessétek!)

Kezdjétek a napot a Festetics Imre Élményközpontban, ahol sok érdekességet tudhattok meg a növényekről és az állatokról, amelyekkel kirándulásaitok során találkoztok. A Természet Házában interaktív játékok segítségével ismerkedhettek a Keszthelyi-hegység élővilágával, természeti értékeivel. Na de várnak benneteket a cukiságok, mint például a kecskegidák, barik, csíkos kismalacok, és persze szüleik a szomszédos Állatparkban, ahol a hazánkban őshonos állatokkal ismerkedhet meg a család.

Ha már mindent tudtok a környék élővilágáról, kóstoljatok bele terepen is a környező erdők hangulatába.
Előtte azonban gyűjtsetek egy kis energiát, térjetek be útközben a Szent Ilona Csárdába, ahol nagyanyáink konyhájának hagyományos, magyaros ízei elevenednek fel.

Folytassátok utatokat a Nagymezőre, és csodáljátok meg a környék számos kincsét, mint a Festetics-kilátót, a felhagyott kőbányát, a Vadlánlikat, a Fénykereszttől a panorámát, de a Nagymezőn piknikezhettek, vagy akár szalonnát is süthettek, ami garantáltan felejthetetlen élmény lesz a gyerekeknek.

Szóval vágjatok neki a gyalogtúrának, melynek első állomása a Festetics-kilátó.
A Nagymezőről a K(kék)∆ jelzést követve másszátok meg a Kerek-hegyet, amelynek tetején ott vár benneteket a 3 emeletes Festetics-kilátó. Ha kigyönyörködtétek magatokat a kilátóból elétek táruló körpanorámában, irány vissza a Nagymezőre, ahonnan a S(sárga)+ jelzésen haladva egyszer csak elétek tárul a vidék egyik elhagyott kőbányájának varázslatos tere. Megcsodálhatjátok, ahogy a természet visszahódítja az ember által egykor megcsonkított tájat. Sétáljatok át a bányán (persze tehettek egy kitérőt, és a bányagödör alján akár a hely akusztikáját is kipróbálhatjátok), így hamarosan a Jókai utcán találjátok magatokat, ahonnan aztán balra lekanyarodva a S jelzésű út újfent bevezet benneteket az erdőbe. Kövessétek a Vadlánlikhoz vezető táblákat. A Vadlánlik barlanghoz legendák kötődnek (a gyerekek fantáziáját tuti beindítja), amely igazából egy szélerózió által formált nyílás, amit mesterségesen nagyobbítottak meg. A 19.sz. végén titkos pálinkafőző helyként használták a helyiek. A dombról visszatérve továbbra is a S jelzést kövessétek, majd térjetek le a Dolomit tanösvényhez és a Fénykereszthez vezető útra. Elérve a tanösvényt (5. állomás) itt egyenesen haladjatok tovább, majd a keresztúton végig haladva éritek el a Fénykereszt szirtjét. Innen ismét csodálatos kép tárul elétek. A Tanösvényen sétáljatok vissza az 5. tábláig, ahol a romantikus kis fahídon át folytassátok az utat. A már lakott területen a Pince közből a József Attila utcán, majd a Darnay utcára (jobbra) fordulva sétáljatok egészen a Jókai utcáig. Apropó, Darnay utca. Térjetek be a Darnay Pince és Kultúrpajtába egy frissítőre, na meg persze mindenképp nézzétek meg a közel 400 éves boronapincét! Elérve a Jókai utcát, ha autótokat a Nagymezőnél hagytátok, akkor jobbra fordulva a bányán át visszajuttok a parkolóhoz. Ha gyalog indultatok, akkor balra a Jókai utcán át a település központja felé vegyétek az irányt. Onnan aztán már bizonyára további instrukció nélkül is hazataláltok 😉

Túracipő ajánlott, na meg persze innivalót, némi elemózsiát vigyetek magatokkal. Időjárás függvényében napvédő krém, sapi, szúnyogriasztó is jól jöhet.

Nincs még szállásotok? Nézd meg családbarát apartmanjainkat és kérj ajánlatot!